2010. július 30., péntek

Maestro, musice!

Márciusban pár barátommal megnéztük a tavasz legnagyobb koncerteseményét: a Rammstein-t a Sportarénába. Fergeteges buli volt, napokkal késöbb is sípolt a fülem, a nyakamból a merevség 1 hét alatt tünt el véglegesen.

Most azonban nem a német szupercsapatról szeretnék írni, hanem az előzenekarról, a Combichrist-ról. Nem igazán voltak beharangozva - ellentétben a Reise Reise turné előzenekarával, a saját jogán is híres neves Apocalypticával -, a nevükre is a koncert napján bukkantam rá az egyik fórumban, de időm nem volt rá utánanézni.

2010. július 15., csütörtök

Kreativitás a reklámban

Ma egy konzolos beszélgetés alatt eszembe jutott az a reklám, melyet a Microsoft az xbox360 bevezetésekor készített és engedett szabadjára.

A reklám instant siker lett és mint minden jó reklám hatalmas botrányt kavart, be is tiltották. Szerencsére az internet korszakában szinte mindent elő lehet túrni a multból, ugyhogy fogadjátok szeretettel minden idők egyik legkreatívabb és legviccesebb reklámját: